ÓZE2019: Bach és Vivaldi zenéje Hegyi Barnabás és az Ókécskei Kamarazenekar tolmácsolásában

Kedves Barátaink,

Sok szeretettel hívunk mindenkit az Ókécskei Zenés Esték következő koncertjére, 2019. április 28-án 17 órára a tiszakécskei református templomba.

Ahogy azt már megszokhatták, ismét különleges zenei csemegével szolgálunk majd, ezúttal Hegyi Barnabás kontratenor énekes és karmester személyében.

Hegyi Barnabás énektanulmányait dr. Lax Éva növendékeként kezdte a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában. Ezen kívül tanult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmesterképző és egyházzene szakjain, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában zeneszerzést és orgonajátékot, a Hágai Királyi Konzervatóriumban régi-zene éneket. Részt vett többek között Nicholas Claptoa, Helmuth Rilling, Michael Chance és Jill Feldmann mesterkurzusain.

Vendégművészünk mostani koncertjére Hollandiából érkezik. S hogy ne csak énektudását, hanem karmesteri képességeit is megcsillanthassa, újra életre hívtuk az Ókécskei Kamarazenekart, mely helyi és helyi kötődésű művészekből áll ezúttal is. A koncertmester személyében pedig régi ismerősünket, Reinfeld Jánost köszönthetjük majd.

A koncertről bővebben az Ókécskei Zenés Esték Facebook oldalán olvashatnak: https://www.facebook.com/events/336733303487092/ Mindenkit szeretettel várunk!

a szervezők

Nyertes pályázatok – TOP-7.1.1-16-H-120-3 – Hagyományos, kulturális és közösségi rendezvények, rendezvény sorozatok szervezése

Örömmel értesítjük a tisztelt pályázókat és érdeklődőket, hogy a Helyi Bíráló Bizottság 2019.04.01-i ülésén az alábbi pályázatok támogatásáról döntött:

TKC0001-3/2019 – A Tiszakécskei Lovasegyesület 2019-es főbb rendezvényei
TKC0002-3/2019 – FitFunDay Tiszakécske
TKC0003-3/2019 – Mozogj velünk Tiszakécske!
TKC0004-3/2019 – ÓKÉCSKEI ZENÉS ESTÉK 2019: Sípok, húrok, hangszalagok
TKC0005-3/2019 – Teréz anya gyermekei nap – az esélyegyenlőség jegyében

Gratulálunk a pályázóknak és sikeres megvalósítást kívánunk!

A támogatási kérelem azonosítószáma A támogatási kérelem címe Támogatást igénylő
TKC0001-3/2019 A Tiszakécskei Lovasegyesület 2019-es főbb rendezvényei Tiszakécskei Lovasegyesület
TKC0002-3/2019 FitFunDay Tiszakécske Fogd a Kezem Alapítvány
TKC0003-3/2019 Mozogj velünk Tiszakécske! Tenisz és Rekreációs Club Egyesület
TKC0004-3/2019 ÓKÉCSKEI ZENÉS ESTÉK 2019: Sípok, húrok, hangszalagok Álomfogó Alapítvány
TKC0005-3/2019 Teréz anya gyermekei nap – az esélyegyenlőség jegyében Gémes Mihály Közhasznú Alapítvány

ÓZE2019: Varga Petra orgona- és zongoraművész koncertje

Kedves Barátaink!

Vasárnapra újabb zenei csemegét kínál az Ókécskei Zenés Esték sorozat, erre invitáljuk most a zenebarátokat.

2019. március 17-én 16 órakor Johann Sebastian Bach Goldberg-variációinak tiszakécskei ősbemutatóját hallgathatják meg Varga Petra zongoraművész előadásában. A művésznő 2018-ban hangfelvételt is készített a teljes variációsorozatból. Városunkban először lesz hallható a mű teljes egészében.

A rendezvény az országos Bach Mindenkinek Fesztivál programsorába is bekerült, ami hatalmas megtiszteltetés sorozatunknak.

https://www.facebook.com/events/350991912182504/

Varga Petra zongora- és orgonatanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában alapozta meg. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében 1989-ben zongoratanári diplomát szerzett, majd a Zeneakadémia orgona tanszakán Lehotka Gábor és Gergely Ferenc tanítványa lett. 1995-ben művésztanári diplomát kapott kitüntetéssel. Az 1993-ban Budapesten megrendezett IV. Nemzetközi Liszt Ferenc Orgonaversenyen III. díjat, valamint Bach Különdíjat, illetve Szekszárdon a Nemzetközi Buxtehude – Bach Orgonaversenyen I. díjat kapott. Zongoristaként fellép kamarazenei hangversenyeken, rendszeresen kísér kórusokat itthon és külföldön.

A rendezvényre a belépés ingyenes. Mindenkit szeretettel váruk.

a szervezők

HBB döntés előzetes projekttervek elfogadásáról

Örömmel értesítjük a tisztelt Pályázókat, hogy a Helyi Bíráló Biztosság (HBB) az alábbi előzetes projektterveket elfogadta és igazolja azok helyi céloknak és a Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégiának (HKFS) való megfelelőségét:
– Álomfogó Alapítvány: ÓKÉCSKEI ZENÉS ESTÉK 2019: Sípok, húrok, hangszalagok
– Gémes Mihály Közhasznú Alapítvány: Teréz anya gyermekei nap – az esélyegyenlőség jegyében
Sok sikert kívánunk a fenti civil szervezeteknek a pályázathoz és a megvalósításhoz!
(Helyi felhívás: TOP-7.1.1-16-H-120-3: Hagyományos, kulturális és közösségi rendezvények, rendezvény sorozatok szervezése)