A koncert előadói kilenc éve rendszeresen adnak kamarakoncertet az Ókécskei zenés esték sorozatban. Ennek köszönhetően nemrégiben jelentették meg CD-jüket, melyről most több művet is bemutatnak a közönségnek.
Méhes Balázs szülővárosában, Dunaföldváron kezdte zenei tanulmányait. 1997-ben szerzett orgonaművészi diplomát a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Ruppert István növendékeként. Ezt követően részt vett prof. David Titterington kurzusain Budapesten, Nagykőrösön és Dartingtonban (Anglia). 2001-ben ösztöndíjat nyert a herfordi (Németország) Egyházzenei Főiskolára. Koncertező művészként rendszeresen fellép Németország, Erdély, Svájc és hazánk számos templomában. Oktatói tevékenységet a Károli Gáspár Református Egyetem nagykőrösi Református Tanítóképző Főiskolai Karának Hittanoktató- és Kántorképző Intézetében folytat. 2006-ban elnyerte Tiszakécske város művészeti díját. 2010-ben megvédett doktori (DLA) disszertációja és az ahhoz kapcsolódó hangverseny alapján a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a zeneművészetek doktora címmel ismerte el szakmai tevékenységét.
Reinfeld János hegedűművészi diplomáját szülővárosa zeneművészeti főiskoláján szerezte Kolozsváron, majd a Kolozsvári Filharmonikus Zenekar hegedűse, illetve hamarosan a főiskola hegedűtanára lett. Pro Camera Vonósnégyesével, melynek első hegedűse volt, s amely a filharmonikusok tagjaiból alakult, 1967–1979-ig számos koncertet adtak bel- és külföldön. 1979-ben áttelepült az akkori Nyugat-Németországba, ahol a Kölni Rádió Zenekara tagjainak sorába lépett. Ezzel párhuzamosan a Heidelbergi Kamarazenekar szólistájaként a világ csaknem valamennyi országában bemutatkozott. Pályáját végigkísérte a jövő muzsikus nemzedékének zenei nevelése is, tanítványai valamennyien sikeres hangszerjátékosokká váltak. Számára máig meghatározó a zene ajándékának továbbadása; különösen a kamaramuzsika és az egyházi zene területén aktív.