Szerző: TK_CLLD_admin
TOP-7.1.1-16-H-120-3 kódszámú helyi felhívás módosítása
Tisztelt Pályázók!
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a TOP-7.1.1-16-H-120-3 kódszámú helyi felhívásunk az alábbi pontban módosult:
“3.5.2. A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam
A projekt fizikai befejezésére a projekt megkezdését, vagy amennyiben a projekt a támogatói okirat hatályba lépéséig nem kezdődött meg, a támogatói okirat hatályba lépését követően legfeljebb 24 hónap áll rendelkezésre.”
A járványügyi helyzetre való tekintettel a projektek végrehajtására rendelkezésre álló idő így hosszabbodott!
Amennyiben a hosszabbítás projektjeiknél szükséges, az EPTK felületen a módosítási igényeket már benyújthatják.
“Templomunk 200 éves” c. kiállítás megnyitójára meghívó
Program:
1100 – 1115 Bobek Tamás: Megnyitó beszéd
1115 – 1245 Népénekeket ad elő a Piros pántlikás együttes Szerencsi Zsuzsanna vezetésével
1145 – 1230 Végül a kiállítás megtekintése, és szerény agapé mellett beszélgetés
A kiállítás megtekinthető: 2021. június 27-től szeptember 19-ig
Megvalósítja a Gémes Mihály Közhasznú Alapítvány
TOP-7.1.1-16-H-120-3
FitFunDay II.
Lovasegyesület beszámolóját a 2020. november 07-én megtartott Őszi határjárás című rendezvényéről+fotók
A rendezvényen készült fényképeket és a beszámolót az alábbi linken tudják megtekinteni:
https://drive.google.com/drive/folders/1XIvJf2IJhpROJb5mGiyPL_Sb4b7wV9E-?usp=sharing
Tájékoztatás
2021. májusától ismét változtak a mindennapi tevékenységekre vonatkozó szabályok. A legtöbb korlátozást feloldották a védettségi igazolvánnyal rendelkezők, illetve a felügyeletük alatt lévő kiskorúak számára. Ebben a tájékoztatóban összefoglaljuk a rendezvények megtartására vonatkozó szabályokat.
A korábbi általános rendezvénytilalmat differenciált szabályok váltják fel. A kulturális eseményekre és sportrendezvények szervezésére vonatkozó tilalmat feloldották, azokon a védettségi igazolvánnyal rendelkezők, valamint a felügyeletük alá tartozó kiskorúak részt vehetnek. Továbbra is tilos viszont bulit, koncertet, „zenés-táncos rendezvényt” szervezni, tartani vagy azon részt venni, annak helyszínétől függetlenül.
Családi eseményen vagy magánrendezvényen továbbra is maximum 10 fő vehet részt, függetlenül a védettségi igazolvány meglététől (vagyis a tíz főbe bele kell számolni a védettségi igazolvánnyal rendelkezőket is). Családi esemény vagy magánrendezvény mostantól vendéglátóhelyen is tartható, de csak akkor, ha azon az egy időben jelenlévők száma nem haladja meg a tíz főt. Zenés-táncos rendezvényt tilos szervezni, tartani.
A vallási közösségek szertartására nem vonatkozik ez a szabály. Temetés maximum 50 fővel tartható, esküvőt lakodalom nélkül lehet csak tartani, azon kizárólag
- a szertartás vezetője, illetve az anyakönyvvezető,
- a házasulók,
- a házasulók tanúi,
- a házasulók szülei, nagyszülei,
- a házasulók testvérei és
- a házasulók gyermekei
lehetnek jelen.
A fenti szabályoktól eltérően sportrendezvény (profi meccs, mérkőzés) tartható, azonban csak nézők nélkül, zárt körülmények között.
Kulturális események, sportrendezvények
Kulturális esemény (a koncertek, bulik, azaz a „zenés-táncos rendezvények” nem minősülnek ennek) valamint sportrendezvény (profi meccs, mérkőzés) nézők előtt is tartható, azonban csak akkor, ha a tervezett befejezési időpontja legkésőbb este 11 óra. Ezeken nézőként kizárólag a védettségi igazolvánnyal rendelkezők, illetve a felügyeletük alatt levő kiskorúak vehetnek részt.
TOP-7.1.1-16-H-120-3 kódszámú helyi felhívás jóváhagyott módosítása
Felhívjuk figyelmüket, hogy a TOP-7.1.1-16-H-120-3 kódszámú helyi felhívásunk módosításra került többek között az alábbiak szerint:
“Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy:
– a helyi felhívás feltételeinek megfelelő projekteket a projektre megítélt 300.000 Ft – 6.500.000 Ft közötti vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig;
– a támogatási előleggel kapcsolatos feltételeknek megfelelő támogatott projekteknek a megítélt támogatás elszámolható költségei legfeljebb 100 %-ának megfelelő, maximum 6.500.000 Ft összegű támogatási előleget biztosít;
A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják1, hogy:
– projektjük megvalósításával hozzájárulnak a Kulturális és gasztronómiai események a településen élők életszínvonalának fellendítése érdekében, Települések vonzóbbá tétele céljának eléréséhez céljának eléréséhez;
-a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzák a projektet.”
Jelen helyi felhívás keretében a helyi támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 04. naptól 2021. március 31. napig van lehetőség.
Napfény Park létrehozása, közösségi ház építése (fotók)
A helyi felhívás címe: Közösségi és kulturális terek felújítása, kialakítása és eszközbeszerzés
A helyi felhívás száma: TOP-7.1.1-16-H-120-2
Támogatást igénylő teljes neve: | Tiszakécskei Lovasegyesület |
Képviseletre jogosult neve: | Tóth János elnök |
Kapcsolattartó neve: | Siklósi Csaba |